"tegnap este ez volt" rovat

elmentünk a norbihoz tegnap a rebivel. beszélgettünk, körülültünk egy szőlőt. "meséljetek, mivan veletek? fiúk?" norbii. norbi úgy érzi végre felnőtt. nem agyban. érzelmileg. vagyis olyasmi. ő mondta. jó volt vele dumálni. elmentünk a mumusba is kocsival, ahol selbícs meglepetés buli volt (ZÁRTKÖRŰ), nemis értem miafaszt kerestem én ott pölö. tyéék kaptak sok ingyen pálinkát meg sört, ezért újfent vállalhatatlanul viselkedtek. marci nem értem min borult ki, én azt sem tudtam hirtelen hol vagyok, ki vagyok és miez és különbenis bazdmeg miért van abból mindig ekkora baj, ha szeretek embereket? ha nagyon szeretek embereket? úristen. és nem érzem úgy, hogy bárkinek be kéne számolnom életem minden egyes másodpercréről meg az okokról és következményekről, főleg nem arról hogy én most miafaszt akarok és miafaszt csinálok és érzek. NEMTUDOM HAGYJATOK. csak vagyok.
mindegy. visszamászta ma mumusba, ahol a miáék már kabátban álldogáltak és a pác próbálta rávenni a félig ájult tyét, hogy menjen velük taxival. tyé nem ment, ő sem tudja miért. szóval mindenki elhúzott és nem akartam otthagyni tyét a pszihopata túlkedves emberrel, meg a haverjával aki hozott nekem öt kiló zsepit a kisírt szemeimre.
tyét sikerült rávenni, hogy álljon lábra és menjen rajtuk, bár a lépcsőn sprintelni akart és majdnem lezuhant. evett a rákóczi pékségben, bár erre sem emlékszik, pedig én rendeltem neki (burgonysaláta, kifli). a busz csak háromnegyed óra múlva jött, ezért valami tökmásra fölszálltunk ami letett az erzsébet híd budai hídfőjénél. tyé azt mondta hogy kocogjunk... jó. aztán az út közepén ment, a kocsik meg jöttek. és azt üvöltözte, hogy: JÖNNEK. HALLOM AHOGY JÖNNEK.
én kissé kimerült voltam és elfelejtettem aggódni amiatt, hogy esetleg a járni éppenhogy képes matyit elüti egy ifa.

de már mindenki jól van. nekem sztem meghatározhatatlan méreteket öltöttek a karikák a szemem alatt.