Stigma

" Testvértelen szád meztelen/remegni kezd és tiszta / fénnyel ragyog fel melleden / az ismeretlen stigma,
bordáid közt a drága jel,/mely örök sebet éget/s többé sose tűnik el,/csak mélyebb lesz a mély seb.
Csak mélyül és be nem heged,/örök halállal árnyal,/s te fölállsz növő szél vezet/a megnyílt éjszakába.
Átlépve házad küszöbét/útnak eredsz a csönbe,/nem tudva merre és miért,/hogy áldni fogsz-e vagy ölsz-e?
Csak mész. Köröskörűl hegyek/ roppant magánya, itt-ott/kivert tanyák és félszerek/gazdátlan foltja villog?
és küldenek, hogy vándorolj/ bár buknál végre holtan/ puszta földre, ajkadon/kibékülő mosollyal.
De ekkor szűk ösvényre érsz/és hirtelen megállasz,/mögötted hosszó csend van és/ némán előtted áll az
kiért elhagytad mindened/ száműzetésbe mentél/mert sorosdat ki fejtse meg/ ki az ha ő se testvér?
Megállsz előtte meztelen/ sebet kitárva, melyet/a messzeségből melleden/nehéz hatalma ejett.
És vársz, mint fáradt katonák/hisz nincs már senkid itten./ Ő visszanéz az esten át/ csak néz, és meg sem ismer."

Pilinszky János